Éhség...

hófúvás alatt letakart utak,

és amikor befagytak

a remény folyói a szívünkben,

vissza kellene térni

a lerombolt otthon maradékaihoz…

visszatérni az élethez a romokban,

ahová újból

életet kellene hozni,

hogy ember legyél…

ahhoz nem kell semmi más,

csak emberi bátorság.

Erre a pillanatra vártam harminc évet.

Emberiség, hazaszeretet,

árulás, barátság,

demokrácia, anarchia, és a terror,

testvérek, gyűlölet, szerelem,

és az egésznek a végén….

csak egy az Isten és egy a Sátán.

Erre a pillanatra vártam harminc évet.

A lelkiismeretünkben,

a söntésen elfelejtett sör,

és egy pohár barackpálinka.

Vörös a vér amelyik folyik

a sebeink fekete múltjából,

és most a mi

rugalmas hátunkon nyergel

egy még nagyobb ördög,

mint mi magunk vagyunk.

Erre a pillanatra vártam harminc évet.

Elveszett méltóság,

szörnyű hallani ezt a szót…

elvesztek a perspektívák

és bennünk maradt a sötétség.

Magányos az élet a társaságában

a sötét fények kíséreteben,

hit a magunkban,

és a jobbra forduló időkben,

amelyek,

nem hoznak magukkal semmi jót sem.

Erre a pillanatra vártam harminc évet.

Korponai Ivan